A Szatmári Cégcsoport új vállalata újraindította a burkolólapgyártást Tófejen, és korszerűsítéssel készül a hazai, illetve a régiós piacra.
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a februárban alapított Terra Danubia Kft. újraindította a burkolólapgyártást a Tófejen működő egykori Zalakerámia-gyárban. A társaság célja, hogy a telephely közel száz éves gyártási tapasztalatára és szakmai tudására építve korszerű, versenyképes kerámiagyártást alakítson ki. Az üzem fejlesztése során a meglévő technológiák korszerűsítésével és a termékkínálat piaci igényekhez igazításával számolnak. Hosszabb távon a magyarországi termelés mellett a közép-európai burkolólappiacon is jelen kívánnak lenni.
A Zalakerámia évtizedeken át a magyar kerámia- és burkolólapgyártás egyik ismert szereplője volt, ám az osztrák Lasselsberger tulajdonában az elmúlt években jelentősen visszaesett a hazai termelés. A tófeji gyárban 2025 augusztusának végén állt le a gyártás, miközben a vállalat korábban fokozatosan csökkentette a veszteséges termelést és jelentős létszámleépítést hajtott végre. A romhányi üzem termelésének egy részét szintén felszámolták, a gyártáshoz kapcsolódó technológia egy részét pedig Romániába helyezték át. A tófeji üzem újraindítása így több mint egy évvel a korábbi termelésleállítás után jelenti a magyarországi burkolólapgyártás részleges újraéledését.
Hosszú lejtmenet előzte meg a leállást
A Zalakerámia problémáihoz az építőipari kereslet tartós visszaesése mellett az energia- és egyéb működési költségek emelkedése is hozzájárult. A háttéranyagban szereplő cégbeszámolók szerint a vállalat forgalma 2022-ben még 32 milliárd forint volt, 2023-ban 12,1 milliárdra, 2024-ben pedig 9,2 milliárd forint alá csökkent. A társaság 2021 óta összesen mintegy 6 milliárd forintos veszteséget halmozott fel. Az iparág helyzetét tovább rontotta az építőanyag-kereskedelem visszaesése, az energiaárak korábbi megugrása, valamint az állami megrendelések csökkenése.
A tófeji üzem már 2022-ben is három hónapra leállt, akkor hivatalosan az energiaárak emelkedésével indokolták a kényszerszünetet. Egy évvel később a vállalat több mint 200 dolgozót foglalkoztatott, akiknek mintegy 90 százalékát csoportos létszámleépítés keretében elbocsátották. A termelés későbbi visszaszorulását a vállalat a romló piaci környezettel és a termelés optimalizálásával indokolta. A korábbi közlések szerint a tófeji telephelyen a gyártás megszűnése után logisztikai és egyéb támogató tevékenységek maradtak.
Az adóterhek is nehezítették a működést
Az ágazat helyzetét a 2023 februárjától kiterjesztett kiegészítő bányajáradék is nehezítette. Az intézkedés a cementgyártás mellett az égetett tégla-, kerámia- és csempegyártókra is kiterjedt, bizonyos árbevételi és értékesítési feltételek mellett. A szabályozás értelmében a 3 milliárd forintnál nagyobb árbevételű érintett gyártóknak a meghatározott árszint feletti belföldi bevételük 90 százalékát kellett befizetniük, ha az előírt árnál drágábban értékesítették termékeiket. A viszonyítási alapként alkalmazott, 2020. januári árszinthez képest 41 százalékkal magasabb eladási ár is jóval a piaci árszint alatt maradt.
A Lasselsberger korábbi közlései szerint a gyártás visszafogásában az általános építőipari visszaesés és a költségek növekedése játszott szerepet. Más szereplők és politikai szereplők ugyanakkor a kiegészítő bányajáradékot nevezték meg a nehézségek egyik fontos okaként, miközben a kormányzati kommunikációban a háború és a szankciók hatását emelték ki. Az iparágat egy további, szén-dioxid-kvótához kapcsolódó adóteher is érintette, amelyet a háttéranyag szerint a Zalakerámiának is meg kellett fizetnie. A különböző tényezők együttes hatása végül a magyarországi gyártókapacitások jelentős leépítéséhez vezetett.
Fejlesztés és új gyártósor is jöhet
A Terra Danubia a korábbi gyártási infrastruktúrára építve tervezi a tófeji üzem fejlesztését. A Szatmári Cégcsoport korábbi tájékoztatása szerint a meglévő kapacitások korszerűsítése mellett új gyártósor kialakítása is szerepel a tervek között. Az új vállalat elsődleges célja a hazai piac kiszolgálása, de a későbbiekben regionális szerepet is szánnak a gyárnak. A fejlesztések tényleges üteme és a tervezett kapacitás a mostani újraindítás mellett még nem ismert részletesen.
A történet azért is figyelemre méltó, mert a tófeji gyár bezárása után úgy tűnt, hogy Magyarországon megszűnik a nagy múltú csempe- és burkolólapgyártás. Az új tulajdonos megjelenésével viszont ismét van magyarországi szereplő, amely termelőkapacitást kíván fenntartani és fejleszteni ezen a területen. A vállalkozás számára ugyanakkor továbbra is meghatározó kérdés lesz az építőipari kereslet, az energia költsége és a hazai szabályozási környezet. A tófeji üzem újraindítása ezért önmagában még nem jelenti a korábbi iparági kapacitások teljes visszatérését, hanem egy új tulajdonosi és üzleti modell kezdetét jelenti.
